Főoldal
Befejeződött a településközpont rehabilitációjának I. szakasza
2010. május 20. csütörtök, 11:53
Fegyvernek Nagyközség első Európai Uniós forrásból megvalósuló pályázata 2010. május 31 –én célba ért. A 48.240.491 Ft Európai Uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés eredményeképpen megújítottuk a település központját.

„A lokális fejlesztés céljaként fogalmaztuk meg a helyi épített örökség megóvását, a környezet rendezését, rekreációs célú felújítást, a gazdasági-, köz- és egyéb szolgáltatások infrastruktúrájának megújítását, egy biztonságos település kialakítását.”
A beruházás befejezésével, a történelmi településközpont rehabilitációjának I. szakaszának befejezésével a funkciógazdag, modern településközpont létrehozásával e célt elértük.
A társadalmi élet színtereként színvonalas helyszíne lett közösségünknek, ünnepségeinknek, mindennapjainknak.

A rekreációs célú megújítás keretében a településközpont keleti ( páratlan ) oldalán, 1600 m-es szakaszon kicseréltük a teljes járdaburkolatot, felújítottuk az emlékművek környezetét, kialakítottunk pihenő és parkoló övezeteket, padokat és szemét kosarakat telepítettünk, zöldfelületeket és fasorokat alakítottunk ki.
Módosítás dátuma: 2010. május 31. hétfő, 15:55
Bővebben...
 
Álláshirdetés: ének-zene szakos általános iskolai tanári
2010. május 18. kedd, 14:25

Az Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat pályázatot hirdet ének-zene szakos általános iskolai tanári munkakör betöltésére.

Bővebben...
 
Álláshirdetés: rajz- és vizuális kultúra szakos általános iskolai tanári
2010. május 18. kedd, 14:22

Az Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat pályázatot hirdet rajz- és vizuális kultúra szakos általános iskolai tanári munkakör betöltésére.

Bővebben...
 
Országos Diák-Gulyásfesztivál
2010. május 18. kedd, 08:23

Három-öt fős csapatok négy kategóriában mérték össze tudásukat a szabadtűzön való főzésben, a gulyáskészítésben szombaton a fegyverneki sportpályán. A gasztronómiai kultúra fejlesztésén túl, táncos, zenés programok várták a sportpályára kilátogató vendégeket és versenyzőket.

Az eredményekről a következő link alatt tájékozódhat

Eredmények (Megnyitásához Acrobat Reader szükséges)

A rendezvényről készült képeket a következő linkeken tekintheti meg

Képtár

Szoljon.hu képgaléria

Módosítás dátuma: 2010. május 18. kedd, 09:01
 
Jöjjön főzni, szórakozni, nézelődni, kóstolgatni!
2010. május 13. csütörtök, 09:13

Országos Diák-Gulyásfesztivál Fegyverneken. Május 3. szombatján, 2010-ben május 15-én.

A rendezvény jelszava:

„Őrizzük meg a magyaros ízeket!
Az ifjúság őrizze a hagyományos értékeket!”

A rendezvény célja:
A gasztronómiai kultúra fejlesztése, a fiatalok nevelése a hagyományok tiszteletére.
A hagyományok ápolásán túl, szerezzük vissza az embereknek a legnagyobb értéket, a baráti beszélgetések, találkozások okozta örömet.
A rendezvény a fiatalokról, a fiataloknak szól, hogy ne felejtsék el a kultúrájukat, ismerjék meg egymást.
A Diák-Gulyásfesztivál örömet okoz a szórakozni vágyóknak, hiszen a hastánctól a katonai bemutatóig, a daltól a rockiig, szalagos tornabemutatóig sokféle program várja azokat, akik befejezték a hagymapucolást és várják, hogy megfőjön az étel és azokat is, akik nézelődni, kóstolgatni, szakácstrükköket ellesni jönnek a Diák-Gulyásfesztiválra.
A 3-5 fős csapatok négy kategóriában mérik össze tudásukat a szabadtűzön való főzésben, a gulyáskészítésben.
A vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban tanuló középiskolások kategóriájában a legnagyobb az elvárás, hiszen a jövő szakácsai, vendéglátósai, vendégfogadói mérik össze itt a tudásukat.
Külön versenyeznek a más középiskolai osztályok tanulói valamint külön-külön a felsőoktatás hallgatói és az általános iskolák tanulói is.

Módosítás dátuma: 2010. május 13. csütörtök, 09:21
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 5 / 48
Fegyvernek Nagyközség weblapja, Powered by Joomla! and designed by SiteGround web hosting